„túlságosan el vannak foglalva azzal, hogy önmaguknak hazudjanak”.
Az embereknél a lelki vakság és süketség tehát azzal kezdődik, hogy hazudnak maguknak. Aztán azzal folytatódik, hogy a legképtelenebb hazugságot is inkább elfogadják, csakhogy ne kelljen saját maguknak bevallani saját hazugságukat, saját gyengeségeiket. És az egész szörnyűség akkor válik – emberileg nézve – visszafordíthatatlanná, amikor gőgjükhöz a jóra való restség párosul: semmit nem megtenni abból, ami őket az álmukból, a maguk körül kialakított hazug álvilágukból felébresztheti.(Laurent Obertone)
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
Dr. Vladimir Zelenko szerint a jó győzni fog. Isten győzni fog. A vizek emelkednek, és Isten lehetőséget kínál nekünk arra, hogy felszálljunk a bárkára és megmeneküljünk, mert ha nem ezt tesszük, belefulladunk a háborgó vizekbe. A világ tisztulási folyamaton fog keresztülmenni - állította.
