Kellene a front. Lapunk. Hu

Ehhez is elérkeztünk, a gmail.com -ban az utóbbi fejlesztések miatt nem bízók meg, új címet meg semmi kedvem regisztrálni, az eső meg elönti a környezetünket, ha még két óráig így esik. Aztán egyre több levelező veszi át azokat a fárasztó újdonságokat, mely arra szolgál, hogy a sütik még több szeméttel szórják tele a regisztrált postafiókokat, s lehetetlen legyen leveleket fogadni. Már az is egy külön művészet, hogy mégis melyikre van szükség, hát köszönöm ebből nem kérek, amelyik munkatársamnak fontos az majd lép azok ellen, akik nem engedélyezik azt a címemet, amelyet eddig is eléggé sokszor megtámadtak, mert hát az a publikus címem. Van még egy panaszom, lehethogy sokaknak nem tetszik, de hogy jól működjön ahhoz akik csendben vannak, azoknak is dolgozni kellene, még akkor is ha már szájtátva nézi milyen eseményekről milyen hazugságokat gyárt az Antikrisztus által vezetett Hazugsággyár, s ha nem szólal fel ellene, akkor ő is vétkes, ha tudomása van róla, hogyan van manipulálva a hírforrás.
Léptem, bizonyítsátok be, hogy tényleg szükség van rá, front.bloglap.hu
