Munkanapló

kérem küldje el valamelyik általa ismert postafiókomba, az okát megtalálja itt. Azt keresem amelyikbe egy szakasz után, dőlt betűkkel kiemelték azt, amit nem tartottam fontosnak

 

HALÁLOS BŰN FOGADNI MAGYARORSZÁGON A HAMIS PRÓFÉTÁT!

95.születésnapom alkalmából Ferenc meglátogatott, és hozott egy üveg bort karamellkrémmel, és azt kérte, hogy kettesben maradhasson velem. Soha nem gondoltam, hogy a cinizmusa és gonoszságra való képessége ennyire kifejezett lesz. Ismét láttam a gyűlöletét irántam, az Egyház iránt és mindenekelőtt határtalan gyűlöletét az Istenanya iránt. Én mindig békés és diplomatikus embernek tartottam magam: Mit tehettem volna? Csak csendben, nagy magányban szenvedni, mert életem végén magam is elhagyatottan találtam magam tökéletes egységben a szenvedő Krisztussal. Ez a megtisztulásom része volt, megértettem. Krisztus helytartójaként végzett szolgálatom nagy megtisztulást igényelt. Sok mindent bíztak rám és hamarosan számot kell adnom Istennek minden ügyintézésemről. Nemcsak a lelkemről kellett számot adnom, mint megkeresztelt kereszténynek, hanem az egész egyházról is. Milyen nagy felelősség, milyen nehéz keresztet kellett pápaként hordoznom. Attól a pillanattól kezdve minden világos volt számomra.

A gyónás pecsétje alatt és a hamis testvériség szokásos hízelgő magatartásában Bergoglio, vagy inkább Ferenc gúnyos hangon és a maga nagyon is cinikus és kíméletlen módján azt mondta, hogy tetszik neki, hogy az egyház a kezében van, hogy ő teljesen elpusztítaná, és örökre eltemetné az Eucharisztiát. Azt mondta: sok szövetségesem van, akik segíteni fognak nekem, nemcsak belülről, hanem kívülről is. A Kúria térdel a lábam előtt, és a bíborosi kollégium, hűséges kutyák, mint tudod. Nem tagadhatod, hogy hűségesek, hogy engedelmeskednek, és huncutul elmosolyodott. Elhoztam őket ide neked, és ha nem tudnád, megerősítem neked. Vedd ezt szívességnek a részemről. Nem vagyok olyan rossz, mint mondják. Ő ismét mosolygott, ezúttal jéghidegen. A tekintete megrémített, és az, hogy előttem állt, olyan volt, mintha a Sátánt látnám. Bevallotta nekem, hogy egyik célja az volt, hogy sárdobálással sározza be az Isten anyját, ha lehet, kiirtani a dogmákat és eltiporni az Eucharisztiát. Elmondta nekem, hogy a (trienti?) rendkívüli rítus egy csapásra megszünteti, és csak a jelenlegi rítus marad meg a maga sok profanizációjával és szentségtörésével. Végül az új rítust egy szabadkőműves dolgozta ki, aki a liturgia szakértője volt, és bevallotta nekem, hogy örült, amikor a Tepeyac folyóhoz ment, és szemtől szembe megsértette a Mennyek Királynőjét. Mexikóról beszélt.

És aztán nagy örömét lelte abban a pantomimban, amiben egy állítólagos felajánlásban Oroszországot és a világot Mária Szeplőtelen Szívének szentelte. Azt mondta nekem, még közelebb lépve és iróniával: “Akarod tudni, hogy kit hívtam a Szűzanya szeretett képe elé? Azt válaszoltam neki, hogy erre semmi szükség. Azt mondta nekem, mert tudta, hogy ez fájni fog nekem: A Sötétség királyát hívtam, érted? Teljes csendben maradtam, aztán azt mondta: Óh nagyapa, bevallom, nagyon jól szórakoztam, de ideje véget vetni a bohózatnak. A katolikusok tudatlanok és agyatlanok, és jó, ha így folytatják, engedelmesen és alázatosan bármit is mondanak nekik. És ismét elmosolyodott. Bevallotta nekem, hogy a legnagyobb megelégedettséget az nyújtja neki, ha szenvedni lát engem. Azt mondta, hogy szereti ezt, és hogy én vagyok a prédája, hogy az életem a kezében van, hogy bármikor örökre elintézhet, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy ezt tette, és hogy ez nem sokat számít neki. Azt mondta: Tudod, mi az az eutanázia? Erre ő elmosolyodott, megrázta a fejét, és azt mondta meredt tekintettel: Fájdalmaid vannak? Elborzadtam mindattól, amit hallottam tőle. Nem tudtam elhinni ezt a gonoszságot, a szívében csak gyűlölet volt, és a szájából csak förtelmek jöttek. Akkor így szólt hozzám: Szentatyám, ne aggódj, szenvedésed hamarosan meg fog rövidülni, megígérem neked.  Ránéztem és azt válaszoltam neki: ’Te nem félsz Istentől?’ És ő azt mondta nekem: Én nem ismerek félelmet; és hozzátette: Mi a félelem? És abban a pillanatban felállt, és azt mondta nekem: Elég volt mára, most elmegyek, és mosolyogni fogsz, mint mindig, hogy észrevegyék a megbecsülésünket egymás iránt. Senki sem tudhat erről a beszélgetésről, ne feledd a gyónás pecsétjének súlyosságát, különben még rosszabb lesz neked. Érthetően fejeztem ki magam, Szentatya? Néma maradtam, és elment.

https://petersziklaja.hu/xvi-benedek-papa-beszel-az-orokkevalosagbol/#more-5517