Adjak még egy esélyt a lelkitársamnak...
Eddig sem én adtam, én már ezt nehezen emésztem, de aki adta, attól a lelkitársamnak el kellene fogadnia, amit ő mindezidáig nem tett meg, mert könnyebb a pletykáknak felülni, könnyebb a szemfényvesztésre figyelnie, legyen elég, ha megadatik, s küldenek, akkor kap esélyt, de egyáltalán nem tőlem. Emberi ésszel, emberi szívvel ezt a megkerülő megpróbáltatást képtelen vagyok felfogni, ehhez elviseléséhez mennyei segítségek elfogadása szükséges. Megjegyezhetném, hogy mégis mennyi, de ez szent dolog, s erre nincsen jogom. Van lehetősége, marokbeszélős elérhetőségeim nem változtak, egyedül a levelezős címeim szüntek meg, egy csokolomos, egy postafiokos, két lajtos az utóbbi években, s van esély rá, hogy a csokolomost visszaveszem, de ez is csak akkor, ha megadatik. A lelkitársam azt kérte, hogy csak magamat hozzam, ezért nehéz a visszautam legyen elég ennyi. Legutolján Dömös-Visegrád-Szentendre-után megint nekiálltam dolgozni, majd ahogyan szépen haladva gyűjtöttem az intormációkat, Érden találtam magamat, majd Dunaújváros, Bonyhád, Pécs, ahol megint nekiveselkedtem a munkának, mert belőlem a lelkitársam hiánya ezt váltja ki. S lehetne folytatni, hogy teljesen mindegy, hogy viharban, vagy nagy melegben, az is lényegtelen mennyi kisértés közepette, de egyedül a lelkitársam meg nem találása valószínű újabb viharokat fog belőlem kiváltani, pedig hát nem elég az, hogy a Természet a Bűnös Emberi Természetünk Ellen fordult. Lehet elgondolkodni azoknak, akik valótlant állítottak rólam, de az igazság úgyis előbb-utóbb felszínre kerül, s minél jobban el akarják hallgatni, annál erősebben fog visszapattani, ezt már elég sokszor megtapasztaltam. Lehet elgondolkozni a helyreállításon azoknak, akik nem akarnak emiatt pofonokat kapni, s közvetve, vagy közvetlenül benne voltak a megtévesztő hadműveletben. Én nem akartam háborúzni, de a küldetésem már ezek szerint erre is szól...
Nem tartom magam vándortanítónak, de mindannyiónknak arra van leginkább szüksége. Küldetéseim vannak, egyiket Cserszegen, az anyai vonalon majdnem félezer évnyi felmenőimnek köszönhetően pálos formában kaptam, de ezt a felelősséget egyedül nem vagyok képes ellátni, ezért kaptam meg a vezetéknevét annak a lánynak, aki a lelkitársam az osztálykiránduláson Sárváron. Lényegében e pontról indult amit már visszavezettünk veletek, bár már ez jóval előbb el volt döntve, mint később kiderül. Újabb küldetés az elsőhöz kapcsolódván látnokok által kapott üzenetek minél szélesebb körben való megismertetése. Tudom ez kicsit furcsán hangzik, de a küldetést csak párban, egységben lehet leginkább betölteni, így újabb küldetések kerültek hozzám, vagy az elsőből kifolyólag, vagy a másodikból kifolyólag, az iskolázottságom sem az én érdemem, én csak elfogadtam azt a segítséget, ami elvezetett a jelenlegi helyzethez. 2008. április 5-ére Pilisszentlélekre volt kitűzve a lelkitársammal közösen az egységben a nevem védelmében, de a férgek vezette egyének ebbe elég alaposan beleszóltak, magam pedig ennek okán ott piszkálom őket, ahol a leginkább fáj. S mi fájna ezeknek a sötétség harcosainak az IGAZSÁG felszínre jövetele. Szépen lassan csordogáltak az erősítők, szépen lassan igazolást nyertek, hogy milyen kevéske kell ahhoz, hogy kikerüljünk az akolból. ... S még valami, többen tudják, hogyha megérkezik a takaros menyecske, akkor öröm lesz a szívükben, de amikor a takaros menyecskével, a lelkitársammal elindulunk oda ahol lennünk kellene, akkor mély bánat költözik a szívükbe, mert ahová érkezik dr. Nagy Krisztina, arra a helyre vissza nem térhetek, s sokaknak jel leszen helyváltoztatásra. A helyről annyit kell még tudnotok, a leginkább meghamisított történelmű helység, amelynek múltját és jövőjét okosan és bölcs látással engedelmes szívvel a természeti formákból ki lehet következtetni. A felkészítésünk Sopronban és Sümegen lett volna, ha 2008-as év leggyengébb napjáig megérkezett volna....
Esküvőnkre
Kedves nefelejcsem soha nem feledlek, mindig egyetlenem leszel!
Egyetlen nebáncsom Örökké feleséged leszek, mindigen melletted!
Aranyos nefelejcsem szeretlek szeretve szeretettel mindörökké!
Én nebáncsom veled melletted míg eme Földkerekségen létezhetek!
Szívem egyetlen nefelejcse, Krisztám mindenkor férjed leszek édes!
Nebáncsom nem akarok nélküled élni, veled melletted mindörökre!
Mosolygós nefelejcsem féltve óva őrizlek védve vigyázva életem!
Nebáncsom én már szóhoz sem tudok jutni, érzed úgyis kedvesem!
Szívem egyetlen virágszála, egyetlen kedves nefelejcsem, szeretlek!
Nebáncsom veled melletted tiéd hozzád mindörökre mindigen míg élek!
Nefelejcsem, nefelejcsem, soha nem feledlek, mindig téged szeretlek!
Nebáncsom, én kedves kincsem, veled melletted hozzád tiéd mindörökre!
2008.06.23. 7:30
(még meg is zenésítettem, egy éven belül)
